Mindig csak kerülgetem a témát, mint macska a forró kását: most viszont annyi mindenki unszolt, meg kell írnom a véleményemet az úgynevezett unit-linked biztosításokról. Nem véletlen halogattam ezt a témát, mert nincs még egy olyan termék ma a pénzügyi piacon amennyivel kapcsolatban ennyire szélsőséges tapasztalataim lennének.

Mivel ez egy olyan bonyolult és sokágú téma, úgy döntöttem ebből sorozatot írok. Ebben a cikkben így csak elkezdem az unit -linked biztosítások és azok buktatóinak kivesézését.

Kezdjük a kályhától mi az a unit-linked biztosítás? Ez egy kb. 10-20 éve megjelent konstrukció, amelyben az eddigi életbiztosításoktól eltérően az ügyfél szabad kezet kap - bizonyos korlátok közt - hogy a biztosító mibe is fektesse a pénzét. Márpedig nem is akármiből választhat, hanem a biztosító az általa kijelölt 5-10-15-20 befektetési alap valamelyikébe. Szinte minden biztosítónak van egy-két ilyen konstrukciója - különböző színvonalon.

Hogy alakultak ezek ki? Történelmileg a biztosítók nagyon is jól megtanultak kiválóan befektetni. Az ügyfelek biztosítási díjakból befolyt összegeik ugyanis igen nagy összegekre rúgtak, és ezeket forgatni és kezelni kellett, hogy aztán ebből az esetleges káresemény megtörténtekor ki lehessen fizetni a biztosítottakat. Eleinte bankbetétekbe és ingatlanokba fektettek (Pesten járva a régi házak némelyikén még mindig virít a felirat, az XY biztosító bérpalotája.) Aztán megpróbálkoztak a részvényekkel is, de csak nagyon óvatosan. Amikor megjelentek a 70-es évektől az első befektetési alapok, a biztosítók nagyon rájuk kaptak, és nem is véletlenül: végre találtak egy nagy hozamú ugyanakkor biztonságos befektetési módot.

A biztosítók lettek nem csak a befektetési alapok legjobb ügyfelei, de a legjobb ismerőik is. Elvégre elég nagyok voltak, ahhoz, hogy nagyon értsenek a pénzhez, kiválóan tudták kikkel kell együttdolgozni.

Sokáig az emberek az öregségükre és más hosszútávú céljaikra a pénzt előszeretettel tartották hagyományos életbiztosításokban. Aztán, ahogy a befektetési alapok megjelentek és kezdtek elterjedni, az ügyfelek is kezdtek átpártolni a biztosításokból hozzájuk. A biztosítóknál viszont feltalálták a fából vaskarikát. Ugyanis nekik volt a befektetési alapokról a legnagyobb tudásuk. Nekik vannak a legjobb befektetési alapjaik (Ez így igaz.) Ezért egy olyan konstrukció dolgoztak ki, a náluk életbiztosítást kötő ügyfeleknek, amelyben megnyitották féltett kincseiket, a kiváló befektetési alapjaikat és az ügyfelek saját döntése szerint a biztosításban felhalmozott pénzeiket ezek között szétoszthatták, rendezhették. Ezt nevezték el unit-linked azaz magyarul a (befektetési alapok befektetési)egységeihez csatolt biztosításnak.

Akkor mi a gond? Ez a szuper megoldás! Hát nem egészen - a végeredmény a magyar rögvalóságban kicsit másként sült el. Előkotorásztam a jegyzeteimet. Ugyanis a pénzügyi tanácsadó feladata többek közt az ügyfél meglévő befektetéseinek és biztosításainak az áttekintése és értékelése. Ma már elég sok unit-linked biztosítást lehet találni az ügyfelek befektetései közt. Nem akartam elhinni, de most összeszámoltam: átlagosan minden húsz ilyen szerződésből csak egyet találtam, ami elfogadható volt! Ebből közel a felük olyan volt, ami az ügyfélt erősen megkárosítja, nem ritkán nemhogy nyereséget nem hozott, de veszteséget termelt!

Miért idegesítem fel magam ettől ennyire? (A cikk írójának elvörösödik a feje, és kis füstpamacsok pöfögnek ki a fülén…) Megmondom miért. Ha van az embernek egy jó öreg ütött-kopott Skodája és meghúzza valaki a parkolóban, hát Isten neki! De ha a vadiúj Porschéját húzzák meg, az már látványként is vérlázító. Egy jól kiválasztott, jól elindított, jól menedzselt unit-linked biztosítás egy pénzügyi Porsche. Egyszerűen megszakad a szívem, amikor látom, mit művelnek belőlük.

Most persze azt kérdezik, ha ilyen szuper az egész, akkor hogyan lehet ezt elrontani? Nagyon könnyen. Röviden áttekintem, hogy mik azok a leggyakoribb hibák, amivel találkozni szoktam, és hogyan lehet elkerülni őket.

1. Nem megfelelő összegűek a szerződések.

A biztosítók elég ritkán mérik fel pontosan az ügyfelek pénzügyi terveit - örülnek, ha valamit rájuk sózhatnak. Ezért aztán igen gyakoriak a túl kis összegű szerződések. Miért baj ez? “Kedveském, kösse csak meg ezt a szerződést és havi 5 ezer forintból a lányának 10 év múlva olyan házat vehet belőle, hogy csak ihaly!” Természetesen ez nem igaz, és jobb esetben ezt a biztosító ügynöke is tudja. Mi történik? Igazából áltatják az ügyfelet, hogy egy valós pénzügyi célt elér - helyette egy hatalmasat csalódik, és a legrosszabb esetben erre csak a legvégén jön rá. Mindennek meg van az ára: és ezt el kell mondani. Azért hogy valami szerződést kössenek és legyen egy szerény jutalékuk rajta, egy irreálisan kis befektetést is elégnek hazudnak az ügynökök.

A helyzetet ráadásul az is befolyásolja, hogy egy unit-linked biztosításnak mindig van egy állandó költségrésze is, (pl. a biztosítási rész) ezért könnyen előfordulhat, hogy egy kis összegű szerződés esetén, még ha a legzseniálisabb alapokban fekteti is be a pénzt, ennek a szerény összegnek a hozamát elviszik a költségek.

A megoldás: korrektül fel kell méretni az igényeket és a befektetéseket ehhez kell alakítani. Sajnálatos tanulság, hogy ez a befektetési forma, bárki-bármit mond is, egészen kis összeggel nem működik. Minimális használható összege évi 200.000,-Ft, de igazán optimálisan az évi 5-600.000,-Ft-nál működik.

A későbbiekben majd folytatom a további lehetséges hibák taglalását. Még sok van…

2006. szeptember 11. 11:47 Forrás:http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&placein=hirkereso_cimoldal%20&nID=307644